Már régen nem éreztem ilyen fajta "elégedettséget" és életigenlést...
Elmentem Dalmáékhoz, beszélgettünk. Aztán elmentünk Ábelért az oviba... és ha tudná, látná bárki is, hogy micsoda igazi kisfiú, igazi édes kisfiú... persze, hős lovagnak kell hívni, amit én egy zokszó nélkül megteszek, ugyanis letérdelt elém egy szál virággal... édes volt... rájöttem, hogyha másért nem is, de az ilyen könnycsalogató, szívderítő apróságokért kell, és érdemes élni.
S az ilyen édes kis csöppségek értelmet adhatnak az életünknek, még akkor is, ha nem a sajátjaink <3
Én is jól éreztem veled magamat. Gondoltam is, ha lenne blogom, most biztosan megírnám, hogy jó volt megint látni, dumálni! :)
VálaszTörlésMáskor is várunk szeretettel, s imádkozom érted!
Csak hogy tudd ;)