ÖNZŐSÉG szerintem: tökéletesen elfoglaltnak lenni a saját, pitiáner ügyes bajos dolgaiddal, holott, lehet hogy mást kéne támogatnod,imádságban, szeretettel. nem azzal foglalkoznod, hogy épp mi nem jó magadon, és hogy már megint ülnek a kedvenc helyeden a buszon, hogy anya nem szép szalvétába csomagolta a kajád, és hogyha bal lábbal keltél, akkor szentül meg vagy győződve arról, hogy nyugodt szívvel lehetsz bunkó az osztálytársaiddal, hogy kiabálhatsz anyukáddal, csak azért mert ő rádüvöltött, amikor nem jó rád a 36-os nadrág, s ezért szinte már vérző szívvel a 38-as méretűt viszed a pulthoz, amikor nem tudsz csokit venni a büfében, mert nincs pénzed, és amúgy is nagy a feneked, amikor zavar ha épp nem nézel ki jól, vagy hogy mit mond a világ, amikor az a fontos, hogy hol veszed a ruhád, amikor úgy gondolod, hogy igenis igazad van, már csak azért is, hogy a másiknak rossz legyen, amikor nem törődve másokkal a lelkükbe gázolsz akár csak egyetlen pillantásoddal, amikor a saját problémáid előtérbe helyezed más problémáival szemben, még akkor is ha a tied valóban komolyabb,nagyobb, amikor csak azt nézed, hogy NEKED mi a jó, és nem azt amit Isten annak tart, amikor a saját örömödre teszel valamit, anélkül, hogy belegondolnál: ezzel árthatok másnak? vagy még sorolhatnám... rengeteg dolgog van, amivel ha nem foglalkozol, s inkább azt nézed ami IGAZÁN fontos az életben...
akkor talán nem leszel önző... bár... emberek vagyunk, tehát a tökéletesség hiánya erősen megmutatkozhat ilyen esetekben... s életünk egész területén... de talán ki tudunk láballni belőle, ha Istent hívjuk... tudjuk, Ő sosem hagy cserben, akkor sem ha azt hiszed, hogy TE vagy a legmélyebb pöcegödörben. azt hiszem ezzel nekem is MINDEN nap szembesülnöm kell.
hidd el, ezek a világ csodái... ;)