mondanom sem kell, hogy veszekedésekben most sem volt hiány. hol anya szidalmazott, égetett le, hol meg én osztottam ifjúkoromból természetes módon adódó bölcsességeimet. persze nem igazi veszekedés volt, inkább csak filmbeillő, vicces anya-lánya vitapárbaj. kicsit uncsi volt ugyan, és anyának egyértelműen kijelentettem, hogy vele SOHA többet nem megyek biciklizni, de a vége azért egészen viccesre sikeredett. biciklitcseréltünk, hogy bebizonyítsam neki, nem az én hibám, hogy kacsázok az út szélén, hanem a bicó szar. anya felpattant rá, és azalatt az 5 perc alatt több nyafogás jött ki a száján, mint az enyémen egész életemben (najó kis túlzással :P). mondtam neki: anya inkább cseréljünk, mert nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a nyafogásod. persze nem ellenkezett, nem úgy mint máskor, amikor cuki önfeláldozó anya:) so cseréltünk. aztán megláttuk az utca végén a fagyis kocsit:) (najó, vegyünk fagyit:) )aztán szép komótosan elindultunk utána, de mire kiértünk az utca végére a Family Frost-os kocsinak már híre hamva sem volt... vagyis de... a leghosszabb utca végén csühögött. mondtam anyának, hogy menjünk utána:) gyorsmód elkezdtem tekernyírozni, de írtó szar volt azzal a biciklivel, amin én ültem (ami tulajdonképpen a sajátom :P) és amikor a hosszú (10 km-nek tűnő) távot végre magam mögött hagytam az autó elkezdett felgyorsítani, én meg végkimerültségemben elkezdtem vadul integetni (épphogy csak felemeltem a kezem), és különböző frenkvencián hallattam gyönyörűnek alig- alig mondható hangom (sztem még én is alig hallottam:P) de a lényeg, hogy a fagyiskocsiban ülő fiatal srác észrevett és megállt. csak annyit tudtam mondani elhaló hangon, hogy : sszziiiiaaaaa....!! aztán megjött anya is és fél órán keresztül azon vitatkoztunk melyik fagyi legyen...
hazafele vezető úton sokat nevettünk...
jó este volt. szeretem, hogy az anyukám a lelke mélyén éppen olyan bolondos, dilis és hülye mint én. csak ez ritkán derül ki. de akkor jól érrezzük magunkat:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése