Egy fejezet VÉGE

most télleg. bár sokszor mondtam már ezt, el is hitték, még én is. de most télleg : VÉGE. azt hiszem, hogy nem tudom mit érzek... fáj, de mégsem, sírnék, de mégsem, szar, de mégsem.

estig sorolhatnám hogy még milyen, vagy milyen nem. nem így terveztem, de: Ember tervez, Isten végez. szóval a tervem nem tetszett Istennek. majd lesz jobb, talán, egyszer. bár ezt most ebben a helyzetben nehéz elképzelnem. de biztos így lesz. Isten megígérte. hiszek Neki... most várok.

hogy mire? erre: elvegye a fájdalmamat, a szerelmet, és adjon békességet, örömöt, hogy legalább ennyi jutott (bár ez ...hagyjuk) és várok arra, hogy majd nekem is eljön a szőke herceg fehér lovon. de remélem az nem most lesz. szeretném élvezni maradék gyermekéveimet:):P abból még úgyis sok van számomra:) szóval bocsi hogy ennyi butaságot összehordtam itt, lehet hogy nem túl jó ötlet ez a bejegyzés... de azt hiszem azért közzéteszem...

egyenlőre még fel sem fogtam...szóval lehet hoyg egy darabig Évi a csodaországba költözik, csak egy igazán kicsi időre. tudjátok az milyen? csupa csupa szép dolog: lankás ír mezők, minden csupa puhaság, és minden jó mézes, édes, kedves  és minden csupa rószaszín. ott senki sem bánthatja Évit. ez a csodaországom:)jah és csupa móka, kacagás:)